A Mazda2 Hybrid tökéletes társ az olyan környezettudatos
városlakók számára, akik nem szeretnének változtatni autózási szokásaikon.
A modern hibrid technológia a benzines és az elektromos világ legjavát nyújtja.
A holnap felé vezető út itt kezdődik.
Kisebb károsanyag-kibocsátás a városban való
közlekedés vagy a napi feladatok elvégzése során.
A hibrid rendszer fékezéskor visszavezeti az energiát az akkumulátorba,
így az elektromos hajtás során nulla károsanyag-kibocsátás keletkezik.
Mivel nincs szükség az akkumulátor töltésére, a Mazda új hibridjét úgy vezetheti,
mint egy hagyományos benzinüzemű autót, ugyanakkor egy modern
elektromos jármű vezetésének élményében lesz része.
A Mazda2 Hybrid intelligens hibrid technológiával
vált az elektromos, a benzines és a kombinált hajtásmódok között.
Ennek eredményeképpen minden helyzetben optimális teljesítményre számíthat.
Az öntöltő technológiája azt jelenti, hogy nem kell a töltéssel bajlódni.
Tankolja meg az üzemanyag-tartályt, és vezessen úgy,
mint egy szokásos autó esetében, miközben az akkumulátor magától feltöltődik
– így nem szükséges változtatnia életmódján, időbeosztásán vagy autózási szokásain.
A benzin- és elektromos motorok kombinált teljesítményének
köszönhetően három egyedülálló vezetési típushoz választhat
energiaforrást: tisztán benzines, kombinált és tisztán elektromos.
Ha nem szeretne Ön választani, a Mazda2 Hybrid menet közben
kiválasztja a leginkább energiatakarékos módot – és bármikor,
amikor csak szüksége van rá, megnöveli a teljesítményt.
M6 autópálya 138-as lehajtó, 6-os főút 150-es km.
Nyitvatartás Hétfőtől - Péntekig 8:00 16:30
Szombaton: 8:00 12:00
Vasárnap: Zárva
Tel: 74/431-908, 74/531-000
E-mail: